Léteznek ölelkező fák. Csak így nevezem azokat amelyek összefonódva élnek. Szerelemből születtek, abból ami megbocsájt, óv, véd, szeret. Abból ami a test halála után újjáéled... Egy olyan fa alakjaként amire, ha ránézel megérint.
Itt is van egy ilyen fa. Közel hozzám. Megérintett. Akkor nem ismertelek. Nem tudtam mi a szerelem. Mi az hogy Te. Nem tudtam semmit. Csak néztem az ölelkező fát... Àmultam, bámultam, hozzáérni nem mertem, mert féltem megtöröm a csodát. A csodát ami a szerelem. A szerelem ami időnként megbánt, nem véd, legyengít... Talán gyilkol, bánt de akkor is szeret. Mindig... Mindenkor. Ölel, mint egymàst a két vaskos faág.